Vannak dolgok,amik mindent csak bonyolítanak....

Bocsánat a hosszas várakozásért :$
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Interlagos…sok valóra vált álom helyszíne,de számomra csak egy újabb hely,ahol szembe kellett néznem a hibámmal. A reptéren Dan már izgatottan várt. Meg is lepett,hisz mindig mindenhonnan elkésik. Most azonban friss volt és üde. Minden papírt elintézett,amit máskor nekem kellett. A kezembe nyomta a jegyeket,aztán közölte,hogy a Red Bull évadzáró-party külső riportere én leszek. Belenéztem a borítékba és meglepve nyugtáztam,hogy bátorságot nem csomagoltak nekem. Dan megfogta a vállam.

-          Hé kislány…minden rendben?

-          Volt már jobb…de majd alakul…- feleltem és kiléptem az intim szférájából

-          Akkor jó- mondta csalódottan

Felszálltunk a gépre. Az utazás során nem nagyon volt kedvem beszélgetni Daniellel. Egyszerűen képtelen voltam kezelni a helyzetet. Nem akartam,hogy azt higgye, a csók nekem is jelentett valamit. Talán nekem jobban fájt,hogy nem így volt,mint neki. Mivel a gépen nem használhattam a laptopom,egy papírlapra kezdetem vázlatot írni. Hasonló elcsépelt mondatokkal dolgoztam,mint Kié lesz idén az aranyat érő ezüst vagy Meg lehet-e verni a Red Bull ifjú kisbikáját. Visszaolvasva a cikket minden második mondat Sebről szólt. Letettem a lapot és próbáltam aludni. Dan a képeket nézte a gépén. Aztán elkezdett minden szögből fotózni. Idegesítő volt. Végre földet értünk. Nem bírtam volna tovább. Amikor megérkeztünk,a szálloda felé vettük az irányt. Felmentem a szobámba és ledotam a bőröndöt a földre. Az ágyon egy kis üzenet várt.

„Este 8-kor a hallban…ne késs… S „

Nagyon jól tudtam kit takar az S…6:30 volt már. Gyorsan lementem vacsorázni,aztán elkészültem. Már rutinos voltam,így hoztam magammal egy csodaszép fekete,testhez álló ruhát. 7:55-kor indultam a szálloda előcsarnokába. Rohantam a lifthez,mert nem akartam elkésni,de volt bennem egy kis félsz is. Mire leértem Seb már ott várakozott. Tartotta a karját,hogy karoljak belé.

-          Mosolyogj és tégy úgy,mintha nem utálnál…- súgta

-          Nem utállak…

Nem mondott semmit sem. Az autóba szállva egy szőke lányt pillantottam meg.

-          Bianca…ő itt Hanna…a…

-          Barátnője…- vette át a szót fölényesen Hanna

-          Örvendek…-nyújtottam a kezem

Nem úgy volt,hogy szakítottak?Mi ez az egész…nem értettem semmit…

-          A buli nagyjából éjfél-1 körül ér véget a számomra…csak protokolláris megjelenés…de remélem te jól fogod magad érezni utána is…érezd magad megtisztelve…nem mindenki jöhet ezekre a zártkörű partikra…mi pedig még csak most békültünk ki…szeretnék mielőbb otthon lenni- nézett Hanna-ra,de valahogy nem volt tűz a szemében.

-          Köszönöm,hogy ezt elintézted nekem- mosolyogtam rá

-          Ez volt a legkevesebb azok után,hogy…

-          Hogy?- vetett rám gyilkos pillantást Seb bájos kísérője

-          Hogy azt a jó kis cikket írta rólam a múltkori lapban…kérlek ne féltékenykedj…nekem csak te számítasz- tette a kezét a lány combjára.

Rettenetesen kínosan érzetem magam,és már alig vártam,hogy megérkezzünk. Végre odaértünk. Seb és Hanna bevonult a vörös szőnyegen én pedig találkoztam Christian Hornerrel,aki bevitt a hátsó bejáraton. Megdicsérte a ruhámat,majd elment a dolgára. Rengeteg ember volt körülöttem,de mégis egyedül álltam abban a zsúfoltságig telt teremben. Sebet néztem,ahogy Hannaval az oldalán cseveg a fejesekkel. Nem szólt hozzám a kocsiból való távozásunk óta. Nem beszéltünk. Tudni szerettem volna,vajon neki is annyira fáj-e,mint nekem,de volt egy sanda gyanúm,hogy nem. Aztán amikor épp Mark Webbert kérdeztem a versenybeli előérzeteiről egy pincér lépett oda. A kezembe nyomott egy cetlit.

„5 perc múlva a parkolóban” –állt rajta

-          Megbocsájtasz?- néztem Markra

-          Természetesen- mosolygott és elvett egy pohár pezsgőt a tálcáról

Kifelé vettem az irányt. Seb az autó mellett állt.

-          Hol hagytad a barátnődet?- kérdeztem

-          Hagyjuk a cinizmust,nincs sok időnk…

-          Mire kell nekünk idő?- értetlenkedtem- te vele vagy én Dannel…tiszta sor…

-          Te és Daniel?- kérdezte meglepetten

-          Ahogy hallhattad…- hazudtam

-          Nem vagyok biztos az érzelmeimben Hanna iránt,ahogy már mondtam neked…

-          Ezt annak mondd,akit érdekel…nem félsz,hogy holnap címlapot csinálok belőle és elhagy?

-          Én bízom benned…vagyis próbálok…

-          Seb…ezt ne csináljuk kérlek…ne játssz velem…

-          Távol álljon tőlem…- mondta és magához szorított

Nem csókolt meg,de fél centire voltak az ajkaink egymástól.  Szerettem volna szabadulni,mert tudtam,nem helyes,amit teszek.

Seb szemszöge:

Egy másodpercig azon tűnődtem, hogy ha megcsókolnám, az vajon megtörné-e a varázst, amely körülvesz bennünket, de már túl késő lett volna megállni félúton. Amikor az ajka az ajkamhoz ért, tudtam, hogy ha száz évig élnék, és a világ minden országát bejárnám, akkor sem élhetnék át semmi ahhoz foghatót, mint amikor először megcsókoltam álmaim asszonyát, akit, tudtam, örökké szeretni fogok…pár pillanatig próbált menekülni a karjaimból,de aztán átadta magát a szenvedélynek. Ha száz évig élnék sem tudnám elfelejteni azt a pillanatot,amikor megcsókolhattam ezt a gyönyörű nőt. Lépteket hallottam,de nem akartam megfordulni. Csak aléltan hevertem a pillanatban. Ekkor egy ismerős hangot hallottam meg.

-          Hát itt meg mi folyik?

Bianca kibontakozott a karjaimból és a bálterem bejárata felé indult. Egy szót sem szólt hozzám,még csak el sem búcsúzott.

-          Tudom,hogy most nem erre kéne koncentrálnom,de…

-          A barátnőd bent vár…- szakított félbe egykedvűen Christian,majd megrázta a fejét.

Visszamentem a bálterembe,ahol Hanna már várt.

-          Hol voltál?- kérdezte

-          Levegőztem- mondtam,de közben a tekintetemmel végig Biát kerestem

Találkozott a tekintetünk,de ő elfordult és kiment. Úgy éreztem darabokra hullok…Hát neki semmit nem jelentett?