-------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Interlagos…sok valóra vált álom helyszíne,de számomra csak egy újabb hely,ahol szembe kellett néznem a hibámmal. A reptéren Dan már izgatottan várt. Meg is lepett,hisz mindig mindenhonnan elkésik. Most azonban friss volt és üde. Minden papírt elintézett,amit máskor nekem kellett. A kezembe nyomta a jegyeket,aztán közölte,hogy a Red Bull évadzáró-party külső riportere én leszek. Belenéztem a borítékba és meglepve nyugtáztam,hogy bátorságot nem csomagoltak nekem. Dan megfogta a vállam.
- Hé kislány…minden rendben?
- Volt már jobb…de majd alakul…- feleltem és kiléptem az intim szférájából
- Akkor jó- mondta csalódottan
Felszálltunk a gépre. Az utazás során nem nagyon volt kedvem beszélgetni Daniellel. Egyszerűen képtelen voltam kezelni a helyzetet. Nem akartam,hogy azt higgye, a csók nekem is jelentett valamit. Talán nekem jobban fájt,hogy nem így volt,mint neki. Mivel a gépen nem használhattam a laptopom,egy papírlapra kezdetem vázlatot írni. Hasonló elcsépelt mondatokkal dolgoztam,mint Kié lesz idén az aranyat érő ezüst vagy Meg lehet-e verni a Red Bull ifjú kisbikáját. Visszaolvasva a cikket minden második mondat Sebről szólt. Letettem a lapot és próbáltam aludni. Dan a képeket nézte a gépén. Aztán elkezdett minden szögből fotózni. Idegesítő volt. Végre földet értünk. Nem bírtam volna tovább. Amikor megérkeztünk,a szálloda felé vettük az irányt. Felmentem a szobámba és ledotam a bőröndöt a földre. Az ágyon egy kis üzenet várt.
„Este 8-kor a hallban…ne késs… S „
Nagyon jól tudtam kit takar az S…6:30 volt már. Gyorsan lementem vacsorázni,aztán elkészültem. Már rutinos voltam,így hoztam magammal egy csodaszép fekete,testhez álló ruhát. 7:55-kor indultam a szálloda előcsarnokába. Rohantam a lifthez,mert nem akartam elkésni,de volt bennem egy kis félsz is. Mire leértem Seb már ott várakozott. Tartotta a karját,hogy karoljak belé.
- Mosolyogj és tégy úgy,mintha nem utálnál…- súgta
- Nem utállak…
Nem mondott semmit sem. Az autóba szállva egy szőke lányt pillantottam meg.
- Bianca…ő itt Hanna…a…
- Barátnője…- vette át a szót fölényesen Hanna
- Örvendek…-nyújtottam a kezem
Nem úgy volt,hogy szakítottak?Mi ez az egész…nem értettem semmit…
- A buli nagyjából éjfél-1 körül ér véget a számomra…csak protokolláris megjelenés…de remélem te jól fogod magad érezni utána is…érezd magad megtisztelve…nem mindenki jöhet ezekre a zártkörű partikra…mi pedig még csak most békültünk ki…szeretnék mielőbb otthon lenni- nézett Hanna-ra,de valahogy nem volt tűz a szemében.
- Köszönöm,hogy ezt elintézted nekem- mosolyogtam rá
- Ez volt a legkevesebb azok után,hogy…
- Hogy?- vetett rám gyilkos pillantást Seb bájos kísérője
- Hogy azt a jó kis cikket írta rólam a múltkori lapban…kérlek ne féltékenykedj…nekem csak te számítasz- tette a kezét a lány combjára.
Rettenetesen kínosan érzetem magam,és már alig vártam,hogy megérkezzünk. Végre odaértünk. Seb és Hanna bevonult a vörös szőnyegen én pedig találkoztam Christian Hornerrel,aki bevitt a hátsó bejáraton. Megdicsérte a ruhámat,majd elment a dolgára. Rengeteg ember volt körülöttem,de mégis egyedül álltam abban a zsúfoltságig telt teremben. Sebet néztem,ahogy Hannaval az oldalán cseveg a fejesekkel. Nem szólt hozzám a kocsiból való távozásunk óta. Nem beszéltünk. Tudni szerettem volna,vajon neki is annyira fáj-e,mint nekem,de volt egy sanda gyanúm,hogy nem. Aztán amikor épp Mark Webbert kérdeztem a versenybeli előérzeteiről egy pincér lépett oda. A kezembe nyomott egy cetlit.
„5 perc múlva a parkolóban” –állt rajta
- Megbocsájtasz?- néztem Markra
- Természetesen- mosolygott és elvett egy pohár pezsgőt a tálcáról
Kifelé vettem az irányt. Seb az autó mellett állt.
- Hol hagytad a barátnődet?- kérdeztem
- Hagyjuk a cinizmust,nincs sok időnk…
- Mire kell nekünk idő?- értetlenkedtem- te vele vagy én Dannel…tiszta sor…
- Te és Daniel?- kérdezte meglepetten
- Ahogy hallhattad…- hazudtam
- Nem vagyok biztos az érzelmeimben Hanna iránt,ahogy már mondtam neked…
- Ezt annak mondd,akit érdekel…nem félsz,hogy holnap címlapot csinálok belőle és elhagy?
- Én bízom benned…vagyis próbálok…
- Seb…ezt ne csináljuk kérlek…ne játssz velem…
- Távol álljon tőlem…- mondta és magához szorított
Nem csókolt meg,de fél centire voltak az ajkaink egymástól. Szerettem volna szabadulni,mert tudtam,nem helyes,amit teszek.
Seb szemszöge:
Egy másodpercig azon tűnődtem, hogy ha megcsókolnám, az vajon megtörné-e a varázst, amely körülvesz bennünket, de már túl késő lett volna megállni félúton. Amikor az ajka az ajkamhoz ért, tudtam, hogy ha száz évig élnék, és a világ minden országát bejárnám, akkor sem élhetnék át semmi ahhoz foghatót, mint amikor először megcsókoltam álmaim asszonyát, akit, tudtam, örökké szeretni fogok…pár pillanatig próbált menekülni a karjaimból,de aztán átadta magát a szenvedélynek. Ha száz évig élnék sem tudnám elfelejteni azt a pillanatot,amikor megcsókolhattam ezt a gyönyörű nőt. Lépteket hallottam,de nem akartam megfordulni. Csak aléltan hevertem a pillanatban. Ekkor egy ismerős hangot hallottam meg.
- Hát itt meg mi folyik?
Bianca kibontakozott a karjaimból és a bálterem bejárata felé indult. Egy szót sem szólt hozzám,még csak el sem búcsúzott.
- Tudom,hogy most nem erre kéne koncentrálnom,de…
- A barátnőd bent vár…- szakított félbe egykedvűen Christian,majd megrázta a fejét.
Visszamentem a bálterembe,ahol Hanna már várt.
- Hol voltál?- kérdezte
- Levegőztem- mondtam,de közben a tekintetemmel végig Biát kerestem
Találkozott a tekintetünk,de ő elfordult és kiment. Úgy éreztem darabokra hullok…Hát neki semmit nem jelentett?
