2011. december 6., kedd

Gondolatok,érzelmek,tettek,hibák....

Seb szemszöge


Csak állam ott egyedül…Utána akartam menni, de nem tettem. Úgy éreztem nem tudnék mit mondani neki… Hallottam, ahogy becsapja maga mögött az összes ajtót.Sajnáltam, hogy idáig jutottunk. Tudtam, hogy ennek itt és most kellett véget vetni… Később csak jobban fájt volna, de most is fájdalmas volt elengedni. Pedig nem is haragudtam rá… már nem… abban a percben,amikor rájöttem,hogy vége, megszépült minden. Kimentem a többiekhez. Ez tűnt a legjobb ötletnek mind közül. Mosolyogtam, pedig belül darabokban voltam. Nem is annyira szomorú voltam,mint dühös. Ideges. Ordítani tudtam volna.
Hanna írt egy sms-t.

„Hogy vagy? Hiányzol… tudom,hogy ez már nem működött,de hiányzik,hogy felhívjalak és megkérdezzem, hogy ment a verseny….majd írj,ha lesz időd….puszi: Hanna”

Azonnal válaszoltam

„Nagyon örülök, hogy írtál…ugyan kiestem,de ez már nem számított sokat,mint tudod…a szezon vége után mindenképpen Németországban leszek…összefuthatunk…”

Tudtam,mi lesz annak a vége,ha összefutunk,de nem érdekelt. A verseny vége után gépre szálltam és elindultam a gyárba. Volt hátra még egy futam, ami már nem osztott, nem szorzott a 2011-es idényben, de a jövő évi fejlesztések kipróbálására éppen kapóra jött nekem is. Ugyanakkor Mark számára a pontversenyben való második hely elérése volt a csapat célja. Nekem pedig ebben hatalmas szerepem volt. A gépen olvasgattam néhány újságot, és sajnos megtaláltam Bia cikkjét is. Küzdöttem a könnyeimmel, mert nagyon bántott,ami kettőnk közt volt, vagy éppen nem volt, pedig lehetett volna.

-         Seb…- szólt hozzám Tommi
-         Igen? - fordítottam oda a fejem.
-         Csak azt akartam tudni, hogy vagy…
-         Minden oké….- hazudtam,de látta rajtam az igazat
-         Nekem mindegy…- mondta amit nem gondolt komolyan.

Bianca szemszöge

Már hazaértem Londonba. A lakásomban minden pontosan úgy volt,ahogy hagytam. A kávéscsésze,amit már nem volt időm elpakolni az asztalon hevert. Leraktam a bőröndömet és lerogytam a kanapéra. Zokogni kezdtem,amikor az e-mailjeim között megtaláltam a visszaigazolást róla,hogy a cikkem a címlapon landolt. Szerettem volna mindent semmissé tenni,de már nem lehetett. Tommi szavai jártak a fejemben és az,hogy Seb talán hamarosan megbékél. De ebben azért nem mertem bízni. Aztán Meghallottam,hogy valaki csenget. Kimentem az ajtóhoz és Dant láttam meg egy doboz csokifagyival és egy DVD lemezzel a kezében…

-         Szerelmünk lapjai és egy kis fagyi…szerelmi bánatra a legjobb recept….
-         Hát szia- mondtam és a nappali  felé mutattam behívólag
-         Bocsáss meg nekem Bia…annyira sajnálom,hogy mindent elrontottam…
-         Nem a te hibád- bújtam hozzá. Ömlöttek a könnyeim.

Dan volt talán az egyetlen,aki az is érdekelt, velem mi van. Ő nem csak egy cikket látott bennem, hanem az embert is. Nem is kicsit voltam kiszolgáltatott abban a percben, és nem igazán voltam magamnál.Megcsókolt. Abban a csókban részemről minden benne volt, de közben végig Sebre gondoltam. Tommi SMS-e zavarta meg a pillanatot.

„Megérkeztünk…azt hiszem neki is számít,mi van veled…mindenképpen hívd fel….”

Azonnal hívtam Seb számát, és elindultam a másik szobába, ahol Dan már nem hallhatott.

 Rögzítő….

-         Seb….én…izé…szóval itt Bia….Bianco Nero….ahogy hívtál…ez nekem…nem megy…
-         Bia….- szólt bele hirtelen
-         Sajnálom…
-         Ne tedd…nincs értelme…miért hívtál?
-         Talán csak úgy érztem,hogy van mit mondanom…
-         Van?
-         Nincs…- ismertem be
Elmeséltem neki a csókot Daniellel…és egy dal sorait idéztem: When he kisses my lips I’m thinking of you…(Amikor a számat csókolja,rád gondolok)

-         Most mit vársz?
-         Semmit- mondtam elcsukló hangon
-         Jössz a következő futamra is?
-         Azt hiszem…
-         Most hol vagy?
-         Itthon…Londonban…
-         Oda nem megyek…most nem lehet…de nagyon szeretnék beszélgetni veled….

Egyszercsak szétkapcsolt a vonal. Vagy legalábbis ezt hittem…aztán kiderült,hogy Ő tette le,de nem is bántam. Kicsit jó volt egyedül lenni a gondolataimmal. Kimentem és megkértem Dant, hogy hagyjon magamra.
  
-         Ez a csók hiba volt…én hibáztam és sajnálom…
-         Bia…nem ez nem hiba volt…hanem az,amire úgy vártam amióta megláttalak a szerkesztőségben…
-         Attól tartok,ha ezt nem tesszük meg nem történtté,nem dolgozhatunk együtt…
-         Igazad van…képes vagyok elfelejteni….de a legjobb vagy a szakmában,…most pedig megyek…sok sikert a kis ficsúrral…
-         Nem az…hidd el ha adnál neki esélyt, megkedvelnéd…
-         Ebben nem vagyok olyan biztos…

Hazament én pedig elkezdtem hallgatni a dalokat,amik minden nehéz pillanaton átsegítettek. Még túl sem voltam az előző kapcsolatomon,erre beleesek valakibe aki épp annyira elérhetetlen számomra,mint a csillagok az égen. Annak ellenére,hogy éreztem valamit iránta,kicsit jó volt egyedül lenni. Hiányzott a hangja,a mosolya, a szemei, de előttem volt a kép,ahogy akkor nézett, amikor minden kiderült. A kezembe vettem a laptopomat és olvasgattam a cikket,amit akkor írtam,amikor megismerkedtünk. Végül nem került be az újságba, mert volt nála jobb írásom is… Legalábbis a szerkesztőm számára mindenképpen… A cikk minden sora Sebastian Vettelt istenítette. Ezen jót mosolyogtam, de szomorú is voltam amiatt,hogy így alakult. Anette átjött és néhány napig nálam lakott. Csak úgy csajosan….Gombóccal a torkomban indultam a reptérre. Ráadásul Dan már megint késett…

2 megjegyzés:

  1. Szia!

    Mozgalmas kis fejezet lett! Egyébként nagyon tetszett!
    Miért rakta le a telefont? (komolyan a hajam téptem, majdnem :D)
    És Dan. Pont akkor jön rá az érzésire amikor Bianca épp Sebbel foglalkozik.
    Azért kíváncsi leszek mi lesz a legközelebbi találkozásnál!
    Siess mindenképp a folytatással, mert ki vagyok rá éhezve!
    Puszi
    Zsömi

    VálaszTörlés
  2. nagyon jó rész lett :) sajnálom,hogy így alakulnak a dolgok Seb és Bia között.remélem,hogy nem fog a kis szöszi kibékülni Hannaval.és nagyon örülnék,ha Bia és Seb között minden rendeződne és egymásra találnának.
    Dan...kihasználta a helyzetet,hogy szegény Bia maga alatt van.nem volt szép dolog valóban most a lány tudtára adni az érzelmeit.
    nagyon várom a folytatást ;)

    VálaszTörlés