Azt hittem,te más vagy....

Nem értettem mit jelent ez az egész. Nem tudtam mire vélni a csokrot és az üzenet tartalmát még annyira sem. Gyorsan felöltöztem és rohantam Seb lakosztályának ajtajához. Bekopogtam,Tommi nyitott ajtót.

-          Beszélnem kell Sebbel- mondtam köszönés nélkül

-          Nem lehet…- válaszolta

-          Miért nem?Beszélnem kell vele…

-          Sajnálom Bianca- csukta be az ajtót

Kétségbeesetten kotorásztam a táskámban keresve a mobilomat. Sebet akartam felhívni,de végül meggondoltam magam. Lementem Danielhez a szobájába. Átmentünk hozzám,hogy kicsit lenyugodjak és hogy leellenőrizze a cikkem. Az esti hír után,amit Sebastiantól megtudtam,muszáj volt feldolgoznom az információkat. Az általa elmesélt titkot egy dokumentumba írtam le szépen,újságírósan megfogalmazva,de eszem ágában sem volt felhasználni. Elmentem zuhanyozni.

-          Elküldöm a cikkvázlatot a főnöknek,oké?- kiabált utánam Dan

-          Megköszönném…

-          Sebastian titka…elküldve….

-          Mi?- rohantam oda

-          Elküldtem ezt a dokumentumot

Le kellett ülnöm egy pillanatra. Daniel teljesen kétségbeesett,amikor meglátta,milyen halálsápadt lettem. Próbálta kiszedni belőlem,mi a baj,de nem bírtam megszólalni. Az volt az első gondolatom,hogy figyelmeztetnem kell Sebet. Tudtam,az ajtónál nem érdemes próbálkozni,ezért a kezembe vettem a telefont. Remegtem,amíg arra vártam,hogy valaki beleszóljon.

-          BiancoNero…micsoda kellemes meglepetés…minek köszönhetem?Ha a csokrot akarod megköszönni,vagy a kártya jelentése érdekel,nos hát…annyit mondhatok,hogy megléptem,amit már rég meg kellett volna….Bianca…itt vagy?

Mivel nem jött ki hang a torkomon kinyomtam a telefont. Elindultunk a pályára,hogy folytassuk a munkát. Írtam egy e-mailt a főnökömnek,hogy az a cikk csak tévedésből került hozzá és csak egy fikció,de volt egy sejtésem,hogy ez nem fogja érdekelni. Undorodtam magamtól abban a percben. Elkezdődött a szabadedzés,amit én sírva néztem végig. Féltem,hogy Seb szemébe kell majd néznem. Az időmérő első perceiben egyetlen betűt sem voltam képes írni. Előttem volt ugyan a lap,de képtelen voltam koncentrálni. Csak Seb előző esti mondatai jártak a fejemben és legfőképpen az: „Bízom benned”

Valamelyest örülnöm kellett volna,hisz egy nagyon magas összeggel gyarapodott a bankszámlám vagy legalábbis ez várható volt,mégsem tudtam. Nem haragudtam Danre…magamra annál inkább.

Az edzés végén megjelent Britta. Engem keresett. Seb a pole pozíciós sikere után velem szeretett volna beszélni. Odamentem,de nem amiatt,amire a német számított.  El akartam mondani,mi történt.

-          Szia Bia J- vigyorgott rám,amikor észrevett

-          Szia- mondtam elcsukló hangon- Tommi miért nem engedett be reggel?

-          Nem engedett be?- kérdezte meglepetten

-          Nem- ráztam a fejem

-          Hát ez fura…nem tudom…talán mert épp Hanna-val telefonáltam…vége van…meghoztam a döntést és mostmár szabad az út,hogy megismerjelek.

-          Ha meghallod,amit mondani akarok,nem akarsz majd megismerni…tudod ha megismernéd az igazi énemet csalódnál…

-          Akkor okozz csalódás…másképp nem leszek képes sokáig ellenállni…

-          Seb én annyira sajnálom…- sírtam el magam

-          Mi a baj?- ölelt át

Elmondtam neki az egész történetet,mozzanatról mozzanatra,ahogy volt. Egyre inkább nehezemre esett megszólalni,neki pedig egyre inkább nehezére esett szó nélkül hallgatni. Bár vártam,hogy a szavamba vág,hogy azt mondja,hogy gyűlöl,undorodik tőlem. De csak hallgatott. Nézett rám és nem szólt semmit. Nem utált.

-          Jobb,ha most mész- bökte ki végül

Nem mondtam semmit,csak megöleltem. Nem tiltakozott és nem próbált ellökni. Igazából meg sem mozdult. Karba tett kézzel és üveges szemekkel állt. Kisétáltam. Kifelé menet szó szerint belefutottam Tommiba,aki mégegyszer elnézést kért a reggeliért,de nem tudtam válaszolni. Kiléptem. Már sötét volt és nem igazán tudtam tájékozódni. Hívtam Dant,de közölte,hogy nem várt meg és már visszament. Segítséget voltam kénytelen kérni,még ha nehezemre esett is. Visszamentem és megkértem Tommit,hogy mondja el,merre juthatok ki. Amíg magyarázott megláttam Sebet. Egy pohár volt a kezében,feltehetően Red Bull volt benne. Odaléptem hozzá otthagyva a mutogató és magyarázó finnt.

-          Mindent megteszek,hogy újra bízni tudj bennem és ez sem fog címlapra kerülni,valahogy megoldom….

-          Azt hittem,te más vagy,de tévedtem….pont ugyanolyan vagy, mint a többi….

-          Annyira sajnálom Seb…tényleg…nem akartam,hogy ez legyen belőle… az volt a sorsunk,hogy megismerjük egymást…

-          A sors bekaphatja- fordította el a fejét

Azon gondolkodtam,mekkora igazságot mondott ezzel. Épp ugyanezt mondtam én is,amikor az exem azután hogy megcsalt azt mondta én vagyok a sorsa. Még mindig szenvedtem amiatt a csalódás miatt és most elbaltáztam életem lehetőségét. A lehetőséget a boldogságra.

-          Tudod,amikor együtt szálltunk fel az óriáskerékre,azt kívántam,bárcsak megszűnne a világ létezni körülöttünk,és soha nem érnénk vissza…most azt kívánom,hogy süllyedjek el itt és most…mert annyira szégyellem magam előtted…pedig még csak nem is tettem semmi rosszat,ha úgy vesszük…csak leírtam a gondolataimat….

-          Ne mentegesd magad,mert nincs rá okod…amikor az óriáskeréken voltunk,én is azt kívántam,bárcsak megállna az idő…most meg már azt,hogy bárcsak elmennél végre…bíztam benned,elmondtam a titkomat…sőt…szakítottam Hanna-val,hogy bűntudat nélkül nézhesselek úgy,ahogy napok óta nézlek…mint egy tündért,egy angyalt,egy álmot….egy pillanatig sem fordult meg a fejemben,hogy csak egy cikk vagyok neked…hány pasival játszottad már el ezt?Hányadik vagyok a sorban?Van esetleg olyan is,akivel le is kellett feküdni egy jó kis címlap kedvéért?

Nem tűrhettem tovább ezt a hangnemet. Minden szava úgy hatott rám,mintha egy kést döftek volna a hátamba és azt módszeresen,lassan forgatnák bennem. Tudtam,vagy legalábbis hinni akartam,hogy ez az ember nem az az ember,akit én megismertem és, bár magamnak sem mertem beismerni ,megszerettem. A düh és a fájdalom keveredett bennem. Megpofoztam aztán el akartam indulni kifelé,de elkapta a karom…