Már nem akartam semmit sem,csak elszabadulni. Mark ezt észrevette és hazavitt. Kinyitottunk egy üveg bort és nekem újra eszembe jutottak az egykori éjszaka emlékei. Akkor sem használt ki és ezt most sem volt másképp. Előzékeny és kedves volt,ágyba fektetett és indult a kanapéra lefeküdni. Csakhogy én másképp döntöttem. Épp rá akartam mászni,amikor fura dolgot láttam meg a kezén.

-          Hordod a gyűrűdet…- állapítottam meg meglepetten

-          Az év felfedezője vagy…- válaszolt félvállról

-          Érzékeny pontra tapintottam ahogy látom…de mint a barátnődnek,ezt illett volna elmondanod nekem…

-          Ann az életem része…elváltunk,de nem felejtem el azokat az éveket…

Nem mondtam semmit. Minden idétlen próbálkozás lett volna és ezt én is tudtam. Megcsókoltam,és abban a pillanatban ezt komolyan is gondoltam. Ezt követően gyorsan alakult minden. Megtörtént,aminek talán nem kellett volna és gyengének éreztem magam miatta.

Néhány héttel  később folyamatos rosszullétek kezdtek gyötörni. Tudtam,mi ez. Babát vártam méghozzá Marktól. Amikor elmondtam neki,mindenképpen felelősséget akart vállalni. Gyorsított eljárásban 2 hét alatt intéztük el az esküvőt,hogy a baba ne legyen törvénytelen gyermek. Nem voltam lelkes és folyton csak a hasamat bámultam. Mark viszont tiszta erőből küzdött a kapcsolatunkért,ha már így alakult. Sokszor csókolt meg,de én undort kezdtem érezni. Valahogy amíg tilos volt édes volt a csók,de amint muszáj lett keserűvé vált.

-          Nem fog menni…- mondta Anette

-          Micsoda?Nem neked kell egy házasságban élned ami nem működik majd…amiben úgy érzed,megfulladsz és minden egyes érintéstől hányingert kapsz….

-          Pontosan ez az…én nem bírom ezt végignézni és még asszisztálni is…

-          De erre kérlek…

Az esküvő reggelén fájdalmasan ébredtem. Mint akit fejbe vágtak valami tompa tárggyal. Amikor az ember egy reggel úgy ébred, hogy minden vágyáról, céljáról le kell mondania, arra azt hiszem, nincs orvosság. Az egész csapat ott volt,de én senki mást nem hívtam. Seb pontosan olyan szögben ült,hogy végig rálássak. A ceremónia előtt Mark félrehívott.

-          Biztosan ezt akarod?

-          Ühüm…

-          Megtennél nekem valamit?Ne gondolj arra mit akarnak mások…hogy mit akarok én,mit akar a társadalom vagy bárki...senkinek semmi köze hozzá…te mit akarsz…csak ez számítson…

-          Mark Alan Webber…a feleséged akarok lenni,oké?

-          Ez esetben kezdjük…

Amikor Sebastian mellett sétáltam azt mormogta:                                                                             

-          Fogadjunk azt kívánod bár én lennék…

Ránéztem,de el is fordítottam a fejem. Ott álltunk.  Elkezdődött.

-          Bianca szabad akaratodból jöttél-e ide,hogy a melletted álló Markkal házasságot köss?

-          Igen.

-          És te,Mark szabad akaratodból jöttél-e ide,hogy a melletted álló Biancával házasságot köss?

-          Igen…

Seb ült. Engem nézett és olyan arcot vágott,mint egy szomorú kutya. Egyszerűen megadta magát, és elfogadta, hogy az, akit szeretett, többé már nem része a jövőjének, és ez ellen nem tehetett semmit. Próbáltam a lehető legkevesebbszer a szemébe nézni. A ruhám még csak nem is volt menyasszonyos és soha nem hittem volna,hogy az esküvőmön majd azt várom,hogy legyen már vége. Az igennél akartam már tartani,mert féltem,hogy ha még 5 percig állok ott nem lesz belőle.

-          Kijelented-e Bianca,hogy a melletted álló Markot szereted,tiszteled,és vele házasságot kötsz?

-          Igen- nyeltem egy nagyot

-          Kijelented-e Mark,hogy a melletted álló Biancát szereted,tiszteled,és vele házasságot kötsz?

-          Igen.

-          Akkor két aláírást kérek szépen és újabb 2-t a két tanútól. Ha valaki tud okot,amiért ez a házasság nem jöhet létre,szóljon most,vagy hallgasson örökre.

Reméltem,hogy Seb egyszer csak felpattan és azt mondja szeret,de ez nem történt meg.

-          Amennyiben ilyen ok nincs…bemutatom önöknek Mr. és Mrs. Mark Alan Webbert

Láttam,ahogy Sebastian feláll és elmegy. A többiek viszont tapsoltak.

-          Mennünk kell szimulátorozni…- súgta Mark

-          Az esküvőnk napján?- kérdeztem vissza

-          Egy óra múlva…sajnálom Mrs. Webber…de nem akartál lakodalmat…

-          Semmi baj,Mr. Webber…majd elleszek Anette-tel…

A fiúk elmentek mi pedig haza. Már az ő lakása volt az otthonom. Elkezdtem pakolni,amíg Anette a kanapén ült.

-          Jól vagy?- kérdezte

-          Nem tudom,mit kellene éreznem…

-          Gondolom az ember ilyenkor boldog…

-          Én inkább csak azt érzem,hogy ez volt a racionális döntés…

-          Akkor a válasz az,hogy nem vagy jól,de jól döntöttél…

Este volt már,mire a fiúk hazaértek. Újdonsült férjem a számra tette a száját,de azt hiszem egyikünk sem érzett semmit.

-          Ha tehetném, minden régi sebed begyógyítanám. Lecsókolnám ajkadról a félelmet és remegést. De helyette csak csendben remélem, hogy ez a fél szív itt bennem kiegészít benned valamit. Nem áltatom magam,tudom,hogy akit szeretsz,az nem én vagyok…de próbálok majd jó férjed lenni…megígérem…

-          Köszönöm Mark…mindent…a kisbabámnak lesz apukája…és ez egy barátságon alapuló házasság lesz…jó feleség leszek és igazi barátod…

-          Nem beszéltél azóta vele?

-          Nem…- ráztam meg a fejem- félek attól,amit mondana…

-          Furán viselkedett…de kedvesen gratulált nekem…

-          Bocsi…a telefonom…gondolom az anyám…

-          Nyugodtan…

Persze a csengőhangból pontosan tudtam,hogy nem anyukám hív. A kijelzőn a „My Champion „ felirat villogott,amit még az én kis németem  írt bele.

-          Gyere le…ennyivel tartozol…

Nem mondtam neki semmit,csak kinyomtam.

-          Leviszem a szemetet…- hazudtam a férjemnek,aki épp vacsorázott

-          Üdvözlöm Vetteltt- kacsintott rám

Szégyelltem magam és ciki volt,hogy lebuktam. A lépcsőn szinte rohantam. Ő ott állt a lépcső alján.

-          Gyere ide- mondta

-          Én… annyira sajnálom…

-          Mrs. Webber…ma gyönyörűbb,mint valaha…szerettem volna gratulálni a házasságkötésedhez. Elhoztam a gyűrűdet. Tudom,hogy van egy másik,amit a férjedtől kaptál és a másik kezeden viselheted,de én ezt már úgysem adom másnak…remélem emlékszel a napra,amikor ezt vettem neked…tudom ócska bizsu,de emlék…

-          Ha jól tudom a feleséged jobb kezét is díszíti egy gyűrű…elveszítettük egymást…

-          Én…Hanna  belement a válásba…de ez már nem fontos…mégegyszer gratulálok…most pedig mennem kell…

Finoman letörölte az arcomról a kicsorduló könnycseppet.

-          Jóéjszakát Életem- súgta aztán megfordult, beszállt az Infinity-jébe és elhajtott.